Ahogy Steve Jobs és Steve Wozniak egy garázsban kezdte a személyi számítógép forradalmat, úgy Gerendaiék egy nagyszobából kavarodtak ki Európa legjobbjává. A Szigetről írt könyvből apró emlékgyöngyszemek gurulnak elénk…

Szekfű Balázs (egykori tulajdonostárs)*: „Az indulásnál még nem sejtettem, hogy a Sziget fél évre nemcsak a lakásomba, hanem az életembe is teljesen beköltözik. Többször előfordult, hogy reggel, amikor az aktuális barátnőm kilépett az ágyból, eléggé zavarba jött, amikor a nagyszobában belebotlott tizenkét nyüzsgő emberbe. Később a társaság kinőtte a nagyszobát, így az irodához csatoltuk a kisszoba felét is. Gyakorlatilag az ágy volt egyedül az enyém a saját lakásomban. Fél évig ment ez így, de nekem egy évtizednek tűnt. Nem is tudom, hogy az ifjonti lelkesedésen és dőreségen túl mit tudok felhozni a mentségemre, hogy ezt elkövettem magammal szemben.”

Niklosz Kriszta (egykori Sziget-mindenes): „Nem iroda volt az, inkább olyan jellegű, mint egy kollégium. Kezdetben voltunk négyen-öten, aztán folyamatosan jöttek a többiek. Egész napos, 22 órás intenzív munka, mindenki mindennel foglalkozott, minden olyan kaotikus volt. Két kölcsönbe kapott számítógép, egy régimódi, betöltős fax – ha jól emlékszem, ebből állt az infrastruktúra. Balázs konyhájában főztünk, a fürdőszobájában fürödtünk, az egésznek amolyan tábor jellege volt.”

Borsa Kata (egykori Sziget-mindenes, ma kulturális programszervező): „Mint egy úttörőtábor. Fura, érdekes hangulat. Az irodában mindig aludt valaki. Nekem egy darabig fel sem tűnt, hogy az valakinek a lakása. Meg hogy ki az az egy, aki a többieket vendégül látja. Emlékszem, ahogy ott ültünk Gerendai Karcsival, még alig ismertük egymást, épp átbeszéltük a dolgokat, mikor a fejéhez kapott, hogy húúú, neki most el kell szaladnia. »Tudsz még tíz percig maradni? Akkor itt ez a boríték, légyszi add oda Szeles Gézának«”. Azzal otthagyott egy köteg pénzt. Aztán jött valaki, mondta, ő a Szeles Géza, én meg odaadtam neki.”

Niklosz Kriszta: „Ami a legmulatságosabb volt, hogy sokan nem is tudták, pontosan mi ez a rendezvény. Emlékszem, betelefonáltak anyukák, hogy szeretnék befizetni a tizenöt éves fiukat erre a táborra, és hogy mégis, itt a felügyelet és az étkezés mennyire van biztosítva?”

Szekfű Balázs: „Hogyan lehet egy ilyen fesztivált hatásosan beindítani? Úgy tettünk, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy itt majd megjelenik százezer ember, dacára annak, hogy írtunk májust, és nem volt másunk, csak egy vízió. Mindenki elhitte, ez működni fog. Gerendai Karcsi számára azért is volt elég turbulens ez a korszak, mert első felesége, Éva, az első Sziget szervezése alatt volt terhes, és éppen a fesztivál alatt szült.”

Gerendai Károly: „A baráti kötődések az első években sok mindent meghatároztak. Volt iskolatársam vitte a színházi vonalat. A filmes programokat olyanok szervezték, akik éveken át voltak az osztálytársaim (mi több, egyikük volt a gimiben a nagy szerelmem), később összeházasodtak, gyerekeik születtek. Lasz Gyurit még az egyik népszerű szórakozóhelyen ismertem meg: ő a jegyeket szedte, én meg szórólapoztam. Így a Sziget indulásakor őt kértem meg, hogy biztonsági cégével biztosítsa a rendezvényt. Stoll Árpád, a gazdaságis pedig úgy került ide, hogy a gimnázium vége felé ugyanoda jártunk szórakozni.”

Szekfű Balázs: „Emlékképeim vannak, ahogy szendvicseket kenünk a konyhában húsz emberre, meg ahogy a Music TV-t próbálom meg huszonnyolcadszor elérni, beszélni egy illetékessel, sikertelenül. Ahogy igyekszünk kitalálni az első, a békejelből kiinduló logót, ami végül úgy nézett ki, mint egy rakétasiló-hirdetés. Ahogy jelöljük ki a helyszíneket, állunk a dombon, és arról képzelgünk, hogy alattunk van a nagyszínpad, dübörög a zene, a domboldal meg telis-tele emberekkel. De hogy jön ide hangosítás, világítás, honnan lesz víz satöbbi? A hivatalok és a közművek illetékesei közül senki sem hitt nekünk. Pedig váltig állítottuk, hogy ide több ezer, több tízezer ember fog eljönni.”

Kovács Tamás (1994 és 1998 között a Sziget zenei programjait szervezte): Napi 12-16 órát tudtam dolgozni, se család, se macska, se közeli barátok. Károllyal összebarátkoztunk, ha nem volt lakásom, néha a Sziget irodában aludtam, néha Károly lakásában, néha Péterében. Együtt mentünk kajálni, együtt jártunk koncertekre. Kedves baráti történet. Az elsőre még vittem a zenekaraimat, kicsit szórakoztam, és a fene sem hitte, hogy ebből ez lesz. Akkor még nem lehetett prognosztizálni, hogy minőségében és mennyiségében ilyen durva felfutás zajlik majd le.”